Magyar vállalkozások számára fejlesztve
Több mint 4 800 vállalkozás bízik a FLOWii-ban Magyarországon és Európában
A FLOWii segíti az egyéni vállalkozókat, valamint a kis- és középvállalkozásokat az ügyfélkezelésben, a projektek irányításában és a napi működés egyszerűsítésében.
Vevők és beszállítók
Minden ügyfél fontos
Az elégedett ügyfelek a vállalkozás legfontosabb részei. Minden ügyfélnek éreznie kell a figyelmet és a törődést. Rendszeresen kommunikáljon az ügyfeleivel, és mutassa ki törődését. A FLOWii ERP egy egyértelmű és átlátható adatbázist biztosít a kapcsolatairól a CRM-funkciókkal kiegészítve.

Üzlet
Hozza ki a maximumot az üzleti lehetőségeiből
Az esetek 80%-ban a sikeres üzletkötés csak az ötödik megkeresés után valósul meg. A kereskedők nagy része ugyanakkor a második megszólítás után lezárja a partnert. Tartsa a kapcsolatát a partnereivel és vigye sikerre az üzleteit a FLOWii vállalatirányítási információs rendszerével.

Megrendelések teljesítése
Kezelje a megbízásait és projektjeit stressz nélkül
A FLOWii-nak köszönhetően előre megtervezheti a megbízásait, feladatait, a pénzügyeit és a határidőket, ezután pedig sikeresen végrehajthatja azokat úgy, hogy az ügyfele elégedett legyen.

Feladatszervezés
Javítson időgazdálkodásán
Telefonhívás, találkozó, vagy árajánlat kidolgozása? Kötelezettségeit már nem kell fejben tartania, a FLOWii ERP-nek köszönhetően folyamatosan elérheti őket a faliújságon, a naptárban, vagy telefonján. Ezen felül áttekintést kap munkavállalói tevékenységeiről.

Raktárkezelés
Legyen áttekintése a készletnyilvántartásában
Csak egy számítógépre és internetre van szüksége. Egy böngésző segítségével jelentkezzen be a FLOWii-ba és nyerjen átlátást a raktárában.

Munkaidő nyilvántartás
Online munkaidő nyilvántartó
Beérkezés, távozás, orvos, szabadság, ledolgozott órák összesítése. Minden információ egy helyen. Hol tartózkodnak munkavállalói az adott időben, vagy az előző havi jelenlét ellenőrzése? A FLOWii minden kérdésére válaszol.

Pénzügyek és számlázás
Pénzügyek, számlázások, áttekinthetően és online
A FLOWii vállalatirányítási rendszerével nyerjen áttekintést a pénzügyeiről és számlázzon könnyedén, online. Számlái és egyéb bizonylatai online, egy helyen. Az előző kiajánlott árat azonnal megtalálja. A dokumentumkezelés sem időt, sem helyet nem vesz majd el az irodában.

Emailing
Online hírlevél küldő
A FLOWii emailing abban egyedülálló, hogy célzottan képes hírleveleket küldeni, közvetlenül saját vásárlói adatbázisából! Felejtse el a bonyolult nyilvántartás-exportot és -importot. Ezen felül, a tömeges e-mail szétküldése után teljes kiértékelést készít annak hatékonyságáról.

Chat és értesítések
Csevegjen a kollégáival és értesítse őket
A FLOWii-ban történő csevegés felgyorsítja a kollégákkal folytatott kommunikációt. Másodpercek alatt fontos információkat cserélhetnek egymás között, és a bekapcsolt értesítésekkel egyetlen munkával kapcsolatos üzenet sem fog elszállni a feje mellett.

Egy rendszer, amellyel szervezete szinte minden folyamata kezelhető.
A FLOWii ERP-vel egy adatbázisban tárolhatja a szervezete összes adatát. Hatékonyabbá válik a vállalat működése, az erőforrások megfelelő elosztása és felhasználása.

Online áttekintés az üzleti történésekről
Kövesse nyomon pénzügyeit online, kategóriák, központok vagy megbízások alapján, és azonosítsa legnagyobb bevételi és kiadási forrásait a FLOWii vállalatirányítási rendszerével.

Az ERP rendszer legfontosabb előnyei
Minden adat, amely bekerül a FLOWii ERP-be, áttekinthetővé válik, és hozzájárul a szervezet hatékonyabb működéséhez a folyamatok nyomon követése révén.

Milyen előnyei vannak egy komplex ERP rendszernek?
- A vállalat teljes körű irányítása egyetlen helyről
- Kevesebb adminisztráció és ismétlődő folyamat
- Számlázás, feladatok és raktár automatizálása
- Naprakész adatok a pénzügyekről, megbízásokról és a csapatról
- Gyorsabb és pontosabb döntéshozatal riportok alapján
- Hatékony kommunikáció az osztályok között
- Online hozzáférés az adatokhoz bárhonnan
- Biztonságos vállalati adattárolás
- Nagyobb hatékonyság és időmegtakarítás
- A rendszer együtt növekszik vállalkozásával
ELŐNYÖK
Ingyenes szolgáltatások a licenc részeként
A felhasználóinknak minden licenchez ingyenes ügyfélszolgálatot, rendszeres frissítéseket és fejlesztéseket nyújtunk.
Minden egy helyen
A FLOWii eszközök együttműködnek. Elég egyetlen felhasználói fiók, és átfogó képet kap vállalata működéséről.
Gyors és készséges támogatás
Kérdése, észrevétele vagy tanácsra van szüksége? Rendelkezésére állunk. Munkanapokon 9:00 és 16:00 óra között állunk rendelkezésére. Mindezt magyar nyelven.
Ingyenes online konzultáció
Az első képzés alebo Az első betanítás, segítség a beállításoknál, folyamatkonzultáció a vállalatánál. Csak a FLOWii-val, teljesen ingyenesen!
Árlista
Mennyibe kerül az ERP rendszer?
A FLOWii ERP rendszert 30 napig teljesen ingyen használhatja.
A próbaidőszak után a hozzáférés ára felhasználónként havi 10 000 Ft, vagy éves előfizetés esetén 8 500 Ft havonta.
A további funkciókról és csomagokról részletes információkat talál árlistánkban.

Elégedett ügyfeleink
Ajánlások alapján növekszünk
Q&A
Gyakori kérdések a FLOWii ERP rendszerről
Használható a FLOWii ERP rendszer teljesen ingyen?
Igen. A FLOWii ERP rendszer minden funkciója 30 napig ingyenesen kipróbálható. A próbaidőszak után az ingyenes verzió korlátozásokkal használható.
Az ingyenes verzió fő korlátai:
- Partnerek, árlista, események, feladatok, bevételek és kiadások, raktár, jelenlét, termékek és szolgáltatások: legfeljebb 10 bejegyzés
- Üzleti lehetőségek és megrendelések: legfeljebb 5 bejegyzés
Kinek ajánlott?
Az ingyenes verzió ideális kisebb tesztelésre, egyéni vállalkozóknak vagy azoknak, akik először szeretnék kipróbálni a rendszer működését.
Miért része az ERP rendszer a FLOWii-nak, és milyen előnyei vannak?
A FLOWii 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy a kis- és középvállalkozások számára is elérhető, átlátható és könnyen használható vállalatirányítási rendszert kínáljon.
Egy modern ERP rendszer segít összekapcsolni a vállalati adatokat, folyamatokat és pénzügyeket. Ennek köszönhetően a cégek hatékonyabban működhetnek, csökkenthetik költségeiket és jobb áttekintést kapnak a napi működésről.
A FLOWii ERP fő funkciói:
- partnerek és kapcsolatok nyilvántartása,
- feladatok, projektek és megrendelések kezelése,
- üzleti lehetőségek kezelése,
- számlák kiállítása és nyilvántartása,
- bevételek, kiadások és cash flow követése,
- raktárkészlet kezelése,
- jelenléti nyilvántartás és alkalmazotti nyilvántartás,
- riportok és statisztikák,
- automatikus értesítések és emlékeztetők,
- online hozzáférés egy központi rendszerből.
Hozzáadott érték:
A FLOWii segítségével a vállalkozás teljes folyamata kezelhető az első ügyfélkapcsolattól egészen a számlázásig. A rendszer magyar, szlovák, cseh és angol nyelven is elérhető.
Mennyibe kerül a FLOWii ERP rendszer, és hogyan válasszunk megfelelő licencet?
A FLOWii ERP rendszer ára 10 000,00 Ft / hónap + ÁFA / felhasználótól indul. Éves előfizetés esetén kedvezmény érhető el.
A megfelelő licenc kiválasztását érdemes a próbaidőszak után eldönteni, amikor már látható, mely funkciókra van valóban szüksége a vállalkozásnak.
Elérhető licencek:
- FREE – alapverzió ingyenesen,
- FLEXii – egyedileg összeállítható funkciók,
- CRM – értékesítésre és ügyfélkezelésre fókuszáló cégeknek,
- PREMIUM – teljes csomag minden funkcióval.
Ajánlás:
Ha több modult vagy a FLOWii teljes funkcionalitását szeretné használni, a PREMIUM licenc a legjobb választás.
Kérdés esetén az ügyfélszolgálat elérhető: [email protected]
Hogyan állítható be az ERP rendszer a vállalkozásban?
A FLOWii ERP rendszer beállítása a cég méretétől és igényeitől függően néhány órától akár több hétig is tarthat.
Nagyobb vállalkozások esetén ajánlott a rendszert fokozatosan bevezetni, modulonként vagy részlegenként.
Ajánlott beállítási lépések:
- Alapbeállítások elvégzése – megjelenés, számozások, integrációk, licencek.
- Felhasználók hozzáadása és jogosultságok beállítása.
- Értesítések konfigurálása.
- Adatok importálása a korábbi rendszerből, például Excelből.
- E-mail küldés és fogadás beállítása a FLOWii rendszerben.
Hasznos tipp:
A gyorsabb bevezetés érdekében érdemes előre összegyűjteni a partnereket, termékeket, árlistákat, felhasználói jogosultságokat és a meglévő üzleti folyamatokat.
Mennyibe kerül egy ERP rendszer bevezetése?
Kis- és középvállalkozások esetében a felhőalapú ERP rendszer bevezetési költsége általában 0 € és 5 000 € között mozog. Ezeknél a megoldásoknál a rendszer használata jellemzően havi előfizetési díjjal történik.
Nagyvállalatoknál egy összetett ERP rendszer bevezetése akár több tízezer vagy akár több százezer euróba is kerülhet. Az ár függ a felhasználók számától, a vállalati folyamatok összetettségétől és az egyedi fejlesztési igényektől.
Hozzáadott érték:
A bevezetési költség értékelésekor nemcsak az induló díjat érdemes figyelni, hanem azt is, mennyi időt, adminisztrációt és hibalehetőséget takarít meg a rendszer hosszú távon.
Hogyan ellenőrizhető, és miért érdemes a FLOWii-t választani ERP rendszer szállítóként?
ERP rendszer kiválasztásakor fontos ellenőrizni a szolgáltató megbízhatóságát, tapasztalatát és ügyféltámogatását.
A legfontosabb szempontok:
- Ügyfélvélemények – A FLOWii értékelései megtalálhatók a Google keresőben, valamint weboldalunk „Ügyfeleink” szekciójában.
- Felhasználók száma – A FLOWii-t több mint 4 100 cég használja aktívan Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon, 1–300 fős vállalatméretig.
- Hosszú távú stabilitás – 2011 óta vagyunk jelen a piacon, folyamatosan fejlesztjük a rendszert.
- Ügyféltámogatás – Telefonos és e-mailes támogatást, távoli beállítási segítséget és szakmai képzéseket biztosítunk.
- Rendszeres frissítések – A FLOWii folyamatosan új funkciókkal, gyorsasági és biztonsági fejlesztésekkel bővül.
Miért válassza a FLOWii-t?
- Több mint 13 éves tapasztalattal rendelkező ERP szolgáltató vagyunk.
- Komplex cégirányítási megoldást kínálunk rejtett díjak nélkül.
- A FLOWii felülete átlátható és könnyen használható.
- A rendszer kis- és középvállalkozások igényeire készült.
- Segít javítani a szervezettséget, csökkenteni a költségeket és automatizálni a folyamatokat.
Hozzáadott érték:
A FLOWii nemcsak szoftvert biztosít, hanem támogatást is nyújt a bevezetéshez, a beállításokhoz és a munkatársak betanításához.
Mi a különbség az ERP és a CRM rendszer között?
A CRM rendszer az ügyfélkapcsolatok kezelésére szolgál. Segít nyilvántartani az ügyfeleket, az értékesítési lehetőségeket, a kommunikációt és az értékesítési folyamatokat.
Az ERP rendszer a vállalat belső folyamataira fókuszál. Ide tartozik például a pénzügy, számlázás, raktár, gyártás, projektek, logisztika és erőforrás-tervezés.
Fő különbség:
- CRM = ügyfelek, értékesítés és kapcsolattartás
- ERP = belső folyamatok, erőforrások és működés
A FLOWii egy rendszerben ötvözi az ERP és a CRM előnyeit. Így egy helyen kezelheti az ügyféladatokat, a számlázást, a pénzügyeket, raktárt, munkaidő-nyilvántartást és projekteket.
Hozzáadott érték:
A FLOWii használatával nincs szükség több különálló alkalmazásra. Ez egyszerűbb működést, kevesebb adminisztrációt és jobb áttekinthetőséget eredményez.
Mi a különbség az egyedi ERP rendszer és a kész ERP megoldás között?
Az egyedi ERP rendszer kifejezetten egy adott cég igényei alapján készül. Nagy fokú testreszabást biztosít, de a fejlesztése, bevezetése és karbantartása általában időigényes és költséges.
A kész ERP megoldás egy előre elkészített rendszer, amely gyorsan bevezethető és használható. Kedvezőbb árú, rendszeresen frissül, és különösen alkalmas kis- és középvállalkozások számára.
Összefoglalva:
- Egyedi ERP: maximális testreszabás, magasabb költség, hosszabb bevezetés.
- Kész ERP: gyors indulás, kedvezőbb ár, folyamatos fejlesztések.
Hozzáadott érték:
A legtöbb kis- és középvállalkozás számára a kész ERP rendszer praktikusabb választás, mert gyorsan használatba vehető, és azonnal támogatja a mindennapi működést.

















